Rólam
Rózsahegyi Réka
Enterriőr tervező
Úgy 12 éves voltam, amikor bekereteztem Andrea Palladio, Villa Rotonda képét. (Azt a csodálatos épületet amely előtt a képen állok)
Lenyűgözött az épület, az alaprajz egyszerűsége, mégis tökéletessége. Azóta is nagy csodálója vagyok Palladio munkásságának, és egyben az antik világ építészetének is.
A gimnáziumi éveim után antropológiát tanultam a Miskolci Egyetemen. Már akkor is rendkívüli módon érdekelt, ki miért, hogyan rendezi be az otthonát. Máshogyan építkezünk Európában, mint Amerikában, vagy Kínában. Földrészenként eltérő otthon kultúrával rendelkezünk, de nem csak etnikailag, de országhatárokon belül is más, más szokásaink, vágyaink vannak az otthonunkkal kapcsolatban.
Hiszem, hogy az épületek hatással vannak ránk, a szellemiségünkre, az életünk alakulására. Ahhoz, hogy legyen egy hely, amit az otthonunknak nevezhetünk, ahhoz, hogy a szívünknek mindennél kedvesebb hely legyen, nem elegendő, ha megtöltjük a teret a személyes tárgyainkkal. Először szükséges, hogy azok a falak, a helyiségek megfelelően kapcsolódjanak egymáshoz, biztonságot, meleget árasszon. Egy rosszul elrendezett ház, inkább sok bosszúságot, mint örömet tud adni a tulajdonosának.
Amikor az élet úgy hozta, hogy már a sokadig ház, lakás felújításán, berendezésén, otthonossá tételén voltam túl, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ideje azzal foglalkoznom, ami igazán fontos számomra. A térszervezéssel.
Így az utóbbi években, végzett lakberendezőként nap mint nap azon munkálkodom, hogy olyan otthonok valósuljanak meg, melyek a bennük élők életét szolgálják, teszik jobbá.
Bízom benne, hogy a jövőben te is rátalálsz arra a helyre, amit az otthonodnak nevezhetsz, ha pedig ennek megvalósításában egy társra lenne szükséged, keress bátran.
Projektjeim
Tekintsd meg eddigi projektjeimet, hogy meggyőződhess szakértelmemről és minőségi munkámról!
kétszintes épület
Konyha esettanulmány
Újépítésű ingatlan-konyha tervezés
Régi polgári lakás felújítása
VIDÉKI HÁZ FELÚJÍTÁSA